Jézus tanításai

Sokan sokféleképpen magyarázzák Jézus tanításait. Intézményes keretek között kialakítottak az emberekben egy igazságos, ám félelmetes és parancsoló Isten és Jézus-képet. 

Én most egy másfajta megközelítésből szeretnémőt bemutatni. Jézus szerette az életet, és az élőket. Egyik legszemléletesebb példa erre a Hegyi beszéde. A tömeg hatalmas szónoklatot várt tőle, de Ő csak ennyit mondott:

 

"Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarítanak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nézzétek a mező liliomait, mint növekednek: nem munkálkodnak és nem fonnak; de mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy."

 

Sokan ma is félreértik ezeket a szavakat. Pedig nincs szükség másra, mint lecsendesíteni elménket, és figyelni. Odafigyelni önmagunkra és a körülöttünk lévő világra. Nyitott szemmel járni, bátran szembenézni az élettel.

 

Alapvető probléma volt akkor is, most is a létbizonytalanság. Jézus ezért szólít fel mindenkit a lecsendesedésre. Abba kell hagyni, amit csinálunk, és odafigyelni a természetre. Ha felhagyunk a ténykedéssel, megnyugvásra lelhetünk, ha megnyugszunk, tudunk hallani, és hallgatni. Így lehetünk jelen a mában, élhetjük át teljes valónkkal a pillanatot, ami most van. Jézus arra is figyelmeztet, hogy mindenki csak a saját aggodalmával törődik.. Amíg ezt nem engedjük el, nem vehetjük észre az igazságot.

 

"Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég a mának a maga baja."

 

Ha ezt a mondatot átültetjük a hétköznapjainkba, meglátjuk, milyen egyszerű megérteni, és követni Jézus szavait. A holnaptól sokan rettegnek. Érdemes éjszakákon át álmatlanul forgolódni? A félelem és szorongás nem valóságos létezők, hanem mi gerjesztjük önmagunkban, és akkor nő, ha teret adunk neki.

 

Jézus követőjeként hogyan lehet mindezt kezelni? Például így: ma egészséges vagyok, van mit ennem. Jól érzem magam, sétálok, gyönyörködöm a természetben, és hagyom, hogy gondolataim megmutassák, hogy hogyan segíthetek önmagamon.  

 

Aki eszerint cselekszik, ha eljön az este, lelkében békével hajtja álomra a fejét, és képessé válik arra, hogy hálát adjon Istennek, amiért az aznapi teendőit erőben, egészségben el tudta végezni. "Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek."  /Mt 6,25-34/